Történt a minap, hogy egy barátnőmmel alkalmi ruhát kerestünk a városunk egy szem plázájában. Teljesen szokványos dolog, szerintem a nők ha csak tehetik, nem mennek egyedül vásárolni, egyrészt a visszajelzés miatt, másrészt ez akár egy kellemes, beszélgetős program is lehet, ha régen találkoztunk, nézelődés közben mindenféléről beszélgethetünk. Nekem van még egy indokom arra, hogy miért nem mennék egyedül soha, és ez az indok most még inkább megerősödött bennem. Mindjárt megértitek.
 |
| Ilyen kép él bennünk a "soppingolás"fogalomhoz társítva |
Nem vagyok feltűnő lány. Sem pozitív, sem negatív előjellel, remélem. Nem hordok xs méretű ruhákat, de nem is járok lepedőben. Nem nőttek tenyérnyi méretű hupizöld puklik a testemre.Nem járok rongyos cuccokban, imádok fürdeni, parfüm nélkül ki nem teszem a lában itthonról. Tudok mosolyogni, nem hiányoznak a fogaim. Ha megszólalok, nem szitkozódom, tudok köszönni, és általában ha bemegyek valahova, önkéntelenül is mosolygok. A csajszi akivel voltam, szintén teljesen normális megjelenésű, nálam sokkal csinosabb, kedves, közvetlen teremtés. Nem is magyarázom tovább, a lényeg az, hogy alapból, magamtól nem jutna eszembe, hogy esetleg a társadalom perifériájához tartozó, megvetendő, lesajnálandó valakik lennénk. De vannak olyanok, akik szerint ezt a véleményemet felül kellene vizsgálnom; a viselkedésük legalábbis erről árulkodik.
 |
| Ezt kellene belénk sulykolni |
Veletek történt már olyan, hogy bementetek egy divatáru-üzletbe, és az ott lévő eladók eléggé negatívan álltak hozzátok? Mert velem már párszor igen. Tudom, ez önérzet kérdése is; van aki foglalkozik azzal, hogy milyen pillantások villannak a pult mögül, van aki figyelembe sem veszi. Én erre is figyelek, és ez sem esik jól, de még az a kategória, amit el tudok intézni azzal, hogy hát Istenem, nem tetszhetek mindenkinek, lehet valaki rosszra emlékeztetem, satöbbi. Amikor azt látom, hogy az eladólány kiskutyaként követ a polcok között, akkor (ne nevessetek) én elmélázok, hogy vajon milyen ruhadarabom, táskám lehet olyan, ami miatt rablási szándékot feltételez rólam. Ilyen helyre ezért nem mennék soha pl.melegítőben. Rendezett frizura, tiszta cipő az alap, és ha tehetem, nem megyek xxl baggel vásárolni soha, és mindig teljesen lezárom-becipzározom, mielőtt valahova bemegyek...tudom, butaság, de én így próbálom elkerülni a "megfigyelőket". Aztán van a harmadik kategória, amiről eddig csak hallottam, az igazi, mély és kiirthatatlan gyökeret vert TUSKÓSÁG, ebből kaptunk mi is ízelítőt az ominózus napon.
Mint már említettem, fiatalos, de alkalmibb ruhát kerestünk a barátnőm számára, így minden ilyet áruló üzletbe betértünk. Gondoltuk, megnézünk minden lehetséges alternatívát, és a végén döntünk majd. Megvolt a keret is, nem háromezerért akartunk ruhát venni, de nem is ötvenezerért. Betértünk hát későbbi "megaláztatásunk" helyszínére is, emlékszem, még mondtam is, hogy nekem nincs valami jó tapasztalatom a helyről. Azért valljuk be, nem a divatipar csúcsa képviselteti magát a plázákban, de ebben a boltban mindig úgy viselkednek az ott lévők, mintha minimum valami exkluzív luxusmárka üzletében lenne az ember lánya. Azért csak nézzünk be, hátha itt van az álomdarab valahol.
Kezdésképp illendően köszöntünk, és amikor erre nem érkezett viszontválasz, már sejtettem, hogy nem lesz zökkenőmentes a dolog. De hát csak kibírjuk valahogy; odaálltunk a vállfák mellé, és keresgélni kezdtünk. A bolt teljesen üres volt, rajtunk kívül a két "vérbeli" eladólány fogyasztotta csak a helyiség oxigénkészletét. De ez nem volt jól így. Az egyik leányzó elindult felénk, ahogy lépkedett, rózsaszín nadrágja bevágta a vékonyka, agyonbarnult bőrt a csípője körül.
"Mit kerestek?" - hangzott el a kedvesnek nem szánt és nem hangzó kérdés. Mi, gyanútlan kisnyulak, belekezdtünk: "Egy alkalmibb ruhát keresünk, kékes-türkizes, esetleg szürke színben, lehet ujjatlan....."-ennyi volt, amit elmondhattunk, mert már jött is két rágócsattanás között a válasz: "hát nem hiszem hogy itt találtok ilyet!" - ezzel a lány a csípőjére tette a kezét, és gúnyos mosollyal ránézett a pult mögött álló munkatársára. Elmondanám, hogy ebben az üzletben szín szerint vannak szortírozva a ruhák, már ránézésre is legalább húsz, a mi paramétereinknek megfelelő cucc lógott a dizájnos fémcsöveken. Lányos zavarunkban csak annyit tudtunk kinyögni, hogy azért mégis nézelődnénk egy kicsit, amire a válasz egy "Felőlem" volt, némi lesajnálással fűszerezve. Mi egymásra sem nézve álltunk a polc előtt, már megszólalni sem nagyon mertünk, csak bámultuk az egyébként szebbnél szebb darabokat a vállfákon. Segítőkész "barátosnénk" visszatrappolt a pult mögé, és kolleganőjével mindketten visszamerülni látszottak a facebook rejtelmeibe, de arra azért még volt energiájuk, hogy egy-két harsány vihogást, meg pár nem túl trendi grimaszt megejtsenek irányunkba.
 |
| Szín szerint, sorban |
Nagyon kellemetlenül éreztük magunkat mindketten, de ha már így békén lettünk hagyva, végignéztük a kínálatot, és ki is választottunk egy csodás, aszimmetrikus ruhát, amin azonban az xs-es méretjelzés csillogott közömbösen, ezzel egy újabb konfrontációba hajszolva bennünket. Én voltam a bátrabb, megkérdeztem hát, hogy van-e ilyen ruha NAGYOBB méretben. M-esre gondoltam, szerintem nem volt orbitális marhaság megkérdezni, általában sok m-es méretű ruhát tartanak egy divatáruboltban.
A reakció , amit kiváltottam, frenetikus volt: először is nagyon nevetséges lehetett, mert a két alkalmazott jót mulatott rajta. Aztán, mintha a fogát húznák, az egyik leány felállt a székről, és ennyit mondott: "Megnézhetem a raktárban, de csak akkor, ha biztos KI TUDJÁTOK FIZETNI, mert nem kutatok feleslegesen!"
Nem fut Dior meg Gucci fényreklám a fejünkön, nem járunk kétszázezres táskákkal, nem úszunk a pénzben, de olyan idióták sem vagyunk, hogy pénz nélkül induljunk el vásárolni. Ez a mondat a méregetések, összenevetések és gúnyos hanglejtés által amúgy is megtépázott vásárlási kedvünk utolsó szikráját oltotta ki.
 |
| A kép csak illusztráció, de sokak szerint mindenkinek így kell kinéznie |
Mondanom sem kell, szó nélkül távoztunk. De egy ideig még egymáshoz sem tudtunk szólni, olyan rosszul esett mindkettőnknek ez a lehetetlen kaland. Aztán csak kitört rajtunk a felháborodás, és arra jutottunk, hogy hiába keressük magunkban a hibát, mert végső soron mi akármilyen benyomást is keltettünk, akkor sem lehetett volna így viselkedni velünk. Vásárlók vagyunk, mindegy, hogy talpig replay-ben, vagy tizenöt éves kötött pulcsiban megyünk be a boltba, kötelesek normálisan viselkedni velünk. Nem a külső, nem a trendiség, nem a bombaalak a mérce. Vásárlási szándékkal mentünk be, ők azért vannak ott, hogy amennyiben módjukban áll, segítséget, információt adjanak, kiszolgáljanak bennünket, sőt, pozitív élményeket okozva későbbi visszatérésre sarkalljanak.
Ezek a lányok mindezt elfelejtették, vagy nem is tudták soha. Nekik csak a szolárium, a szőke tincsek és a műköröm árnyalata számít, a ruhákon az x és az s betű, a kutyákon a strassznyakörv és barátból a béemvés. Ennyi. De a valódi kérdés az, hogy az üzlet tulajdonosának is ez számít? Neki nem fontos a bevétel, a visszatérő vásárló, a pozitív reklám?
Amíg ilyen mutatós, ámde "egyedi" értékrendű leánykák lesznek ezekben a boltokban, addig fentiekből sajnos mindig hiányt fog mutatni a könyvelés.
